Méret és lényeg

Karádi és Berger Tokaji Furmint 2004 Hajlamos vagyok meghatódni magamtól, amikor felfedezem a spanyolviaszt. Elérzékenyülök, esetleg még egy tétova kézmozdulatot is teszek, mintha zsebkendő után akarnék kotorászni valamelyik zsebemben. Pedig csak evidencia történt: például az, hogy valaki tisztességes - bár talán tisztességtelenül sok - munkával létrehoz valami szépet. Mondjuk egy szép bort, ami nálam különösen nagy ok az elérzékenyülésre. Szóval. Van egy kis borászat Tokaj-Hegyalján, Erdőbényén, amelyről keveset hallani, legfőképpen az interneten és ismerősök útján terjed egyelőre csekély számú borainak híre (remélem, e csekély szám ha nő is valamelyest, nem alakul átláthatatlanul bonyolult szortimentté, mint egyes villányi-szekszárdi termelőknél), inni néhány étteremben lehet, vásárolni pedig kisebb borkereskedésekben Budapest-szerte, de az online oldalakat végignézve úgy tűnik, legfőképpen a pincészetnél. A hobbiborászatnak indult családi kisbirtok ma már 5 hektáron gazdálkodik (ebből 3,6 hektár termő) Olaszliszka három dűlőjében, a rejtélyes nevű Palandorban, a Narancsiban és a Meszes-majorban. A vezető fajta a furmint, amit itt-ott színesít egy kis hárslevelű, ami az édes borok alkotóeleme lesz. És ami számomra mindezt egészen egzotikussá teszi, hogy a borász, Berger Zsolt, foglalkozása közgazdász, aki - szintén a net tanúsága szerint - komolyan gyakorolta hivatását, sőt mindenféle tőzsdei és gazdasági elemzésekkel gazdagította a Figyelő olvasóit. Tehát ő már biztosan tudja, hol terem a pénz. És nyilván azt is tudja, hogy a milliókat nem Tokaj-Hegyalja mégoly értékes dűlőin, különösen nem egy kis öthektáros birtokon aratják (szőlő)kombájnnal - azaz tisztában lehet azzal, hogy nem a sok befektetést igénylő, ám lassú megtérülésű aszútermelés hasznából tölti meg a családi kasszát. Ennek ellenére belevágott - szerencsénkre (de az én szerencsémre feltétlenül). Szívesen írnám, hogy én fedeztem fel a pincészetet. De sajnos Tompa Imre már megtette előttem ezt a felfedezést a Figyelőben; bár volt némi hátszele, hiszen a borász korábban a hetilapnál a munkatársa volt. (Jut eszembe, körbe is küldök holnap egy körlevelet a cégnél, hátha ott is találok felfedezésre váró borászt...). Nem is Tompa Imre dicsérő szavai, sokkal inkább a bor egzotikus neve keltette fel az érdeklődésemet: Palandor Tokaji Furmint. Akkor kezdtem kutakodni, például a borászat barokkosan szűkszavú honlapján, ahol két fontos dolgot tudtam meg: 1. a száraz borokat dűlőszelektáltan készítik, 2. csak zempléni tölgyfából készült gönci (136 literes) és szerednyei (220 literes) hordókat használnak, abban forr ki ülepítés után finom seprőn a must, és fejlődik-érik harmonikussá a palackozásig majdan a bor, az ásványos, férfias, karakán savgerincű furmint és az édes szamorodni. Aztán megtudtam még néhány fontosat, például hogy erős hozamkorlátozással dolgoznak, bár a Meszes-majorban - egykoron a Vay bárók tulajdonában lévő területeiken - nyolcvan-kilencven éve tőkékről szüretelnek (irigykedtem), melyeknél a hozamkorlátozás már nem különösebben probléma, ugyanakkor az évtizedek alatt a talajba egyre mélyebbre jutnak a szőlő gyökerei, ami szintén jótékony hatással van a borok ízvilágára, különösen az ásványosságukra. A 2004-es Furmint izgalmasságát az adja, hogy a korábbi évjáratoktól eltérően nem dűlőszelektált. 2004 nem volt csúcs évjárat, a csapadékos időjárás miatt a szőlőt viszonylag alacsony cukorfokkal szüretelték, és az aszúsodás is gyenge volt egész Tokaj-Hegyalján. Valószínűleg ez a magyarázata, hogy a pincészet a három dűlő termését egyben palackozta, hogy azok erényei-hátrányai kiegyenlítsék egymást. A bor szalmasárga színe, mozgása a pohárban testességre utal. Illatában érett gyümölcsök, leginkább talán a körte van jelen (mintha összhangba kívánna kerülni a színével), ám ez szerencsére nem megy a frissesség rovására. Nem fáradt illat ez, inkább telt, amely a levegőztetés hatására egyre gazdagabbá válik. Az első korty simán terül szét a szájban, de aztán az alkohol (14 térfogatszázalék) egy kicsit eluralkodik az ízérzeten. Feltűnnek a fás jegyek is, de szerencsére nem a barrique hordók mindent elnyomó édessége, hanem annál sokkal visszafogottabb, enyhe vanília. A lecsengése hosszú, egy korty szinte fél estére elég lenne, ha nem vonzana annyira egy újabb próba, ám a végébe kis kesernyés érzet vegyül, ami rontja az összhangot. A felbontott palackban két nap múlva is egyben volt a bor, sőt a levegőztetés mintha jót is tett volna neki, bársonyosabbá, simogatóbbá vált, de sajnos a lecsengés kesernyés íze is erősödött. Ha szerencsém van, és még hozzájutok a letöltött 5400 palackból néhányhoz - és a beszerzett palackok kísértésének ellent is tudok állni -, biztosan elteszek egyet-kettőt, hogy megnézzem fél-egy év múlva, merre is fejlődött. Most úgy tűnik, van benne potenciál, érdemes vele várni. Összességében szép példája annak, hogyan lehet gyenge évjáratban szép bort készíteni. Ára 1710 forint. Nekem megérte.