Vincze Béla Egri Rosé 2005

(Beszerzési hely: SPAR, 799 Ft) Igyunk rosét! Igyunk reggel, délben és este! Azzal legalább nem ártunk - hacsak az agysejtjeinknek nem, de azok amúgy is pusztulnak rendesen. Egy barátom a felszólításomra a fejét csóválta: rosé? Az is bor? Én viszont kedvelem. Ha tehetem (bukszavastagság függvénye), minden rosét megkóstolok, ami szembe jön velem vinotékában, kis- és megaközértben, a 400 forintosat (az alá önvédelemből nem megyek) éppúgy, mint az 1500-ért kínáltat (pedig ekkora összeget túlzásnak tartok egy roséért). Szagolgatom, csócsálom – élvezem, ahogy az enyhe szénsavassága belülről birizgálja az orromat, ahogy a friss illatjegyek felszabadulnak a szénsav hatására. Vannak favoritjaim: St. Andrea, Konyári, Dúzsi, Takler... Nagyon sok produktumot ellenben jó időre kiselejtezett közel sem szigorú ízlésem. Mert mit is várok el egy rosétól? Szofisztikáltságot meg rafináltságot semmiképp. Üdeség, a szőlő friss zamatai, a savak finom játéka, ne tolakodjon az alkohol, csipetnyi édesség talán még pikánsan izgalmas is. Szeretném érezni benne a koranyár friss illatait, ízeit. Arra, hogy a rosé mennyire kényes műfaj, Légli Ottó döbbentett rá. 2002-es vagy 2003-as roséjából annak idején jó néhány palackkal lecsúszott a torkomon, családi-baráti összejöveteleken is elnyerte a vendégsereg tetszését. Aztán jött a 2004-es Légli Rosé (a pontosság kedvéért Pinot Noir és Merlot házasítása). Bár nem volt a legjobb évjárat, azt gondoltam, ez a rosékra kevésbé lesz hatással. Légli bora azonban gyakorlatilag ihatatlan volt. Egyedi hibára gyanakodva vásároltam újabb, aztán megint újabb palackkal, vásároltam máshol... azaz kihajítottam az ablakon néhány ezrest, mire el tudtam fogadni: típushiba, ezt bort vissza kellene hívni, de végleg. Fáradt, hiányoznak belőle a savak, jellegtelen, halvány hagymahéjra emlékeztető színű lötty, már a piacra kerülésekor szétesett – vagy talán össze sem állt soha. Egyértelműen érződött rajta az odafigyelés hiánya. De az élmény nem kedvetlenített el, hiszen: Van másik! Például Vincze Béla 2005-ös roséja. Próbáltam kideríteni a bor összetételét, de sehol sem találtam arra vonatkozó információt. A borász honlapja roppant szegényes, a palack első és hátcímkéje egyaránt primitív, a borról semmi lényegeset nem árul el. Az pedig már végképp nem derül ki róla, hogy 2005-ben ennek a bornak az alkotója nyerte el Az Év Borásza címet. (Ez árulkodik Vincze Béla és/vagy üzlettársai marketingérzékéről is.) Vincze Béla is halad a korral, követi a divatot (gondolom, ezért feszít atillában a honlapján): alapborai közé sorolt rosé palackozásához műanyag dugót használ, de legalább jó minőségűt. Az persze furcsa, hogy a gravírozott dugó nem a borászatot reklámozza (azaz nem a borászat nevét-emblémáját gravírozzák a dugóba), hanem a dugógyártót. De sem a címke gyengesége, sem a dugó műanyagsága nem késztet egyelőre harakirire, mert a lényeg a tartalom! A bor színe inkább a sötétes narancssárgába hajló (harmonizál a kapszula óarany színével), emlékeztet a 80-as évek tokaji aszúinak, öregebb szamorodniainak a színvilágára (persze több vörös árnyalattal). Illata hozza az elvárt frissességet. Van benne málna, eper (mindkettőt szeretem), némi virágillat is... Íze ehhez képest egyszerű, ráadásul a 12,7-es alkohol kicsit magasabb, mint amennyit egy könnyű, nyári italtól várnánk, de szerencsére nem lóg ki túlságosan az összképből (különösen így október táján). A bor összességében korrekt, így októberben, azaz a rosé-szezon legvégén is teljesen egyben van. Sem illatán, sem ízén nem érződnek a fáradtság jelei. Bár jóval vékonyabb nála, némileg emlékeztet St.Andrea (Lőrincz Gy.) fahordóban érlelt roséjára. Ár/érték aranya kiváló. 799 forintért remek vétel (ez a SPAR ára, a Vincze Béla Borszertár szerint 1240 forintért juthatunk hozzá). Egyszerű ételekhez, salátákhoz remek kísérő.