Aranylábú vincellérem

A Sebestyén Pincészet új borai

Bizonyára idétlen szófacsaró poénok sorozatát lehetne gyártani abból, hogy Sebestyén Csaba „autószerelőből avanzsált borásszá”, de őseleganciája (legyen ez a szószörnyszülemény bármilyen ellentmondásos) amúgy is lepergetne róla minden öncélú viccelődést. Egyébként is: szeretem Sebestyén Csabát, már csak azért is, mert benne volt keze-lába abban (a tudósítás szerint kapus volt), hogy a sajtórabszolgák nem tudták lealázni januárban Szekszárd ifjú borászreménységeinek válogatott csapatát (Sebestyén Csaba, Takler András, ifj. Takler Ferenc, Bodri Tibor, Bősz Adrián, Neiner András felállásban kezdtek a szekszárdi aranylábúak). Meg persze a borai miatt, meg mert felnéz Taklerre, meg egyáltalán. Nem is késlekedtem megkóstolni a 2006-os évjáratból először boltba kerülő borait.

Olaszrizling 2006

Már tavaly felfigyeltem Sebestyén Olaszrizlingjére, akkor azonban kétségtelen erényei ellenére nem tudtam értékelni. Kellemes, üde, egynyári bornak tűnk. Nem volt rossz, de nem is térítette ki semerre az Olaszrizlingről alkotott – amúgy persze ingatag – véleményemet. Annyi azonban megmaradt bennem, hogy az volt az első délvidéki Olasz, amit legalább szerethetőnek ítéltem.

2005-ben még snájdig borászunk mindössze öt és fél hektár terméséből készítette mintegy 25 ezer palack borát. Akkor a termelt fajtái között nem volt fehér; ez az Olasz vagy egy azóta megszerzett ültetvény terméséből, vagy felvásárolt tételből készült. Ez utóbbi sem szégyen, sokan csinálják – sikerrel, és persze a legtöbben nem is verik nagy dobra. Nem titkolják, csupán szemérmesen hallgatnak, a borissza meg gondoljon, amit akar; úgyis azt gondolja, ami neki a legjobb. Egyébként is: adják hozzá a nevüket. Te meg ne sírj! Örülj, hogy ihatsz egy olcsó(bb) Gerét!

Sebestyén azonban más. Mindenekelőtt azért, mert még nem fedezték fel, legfeljebb félig, mondjuk derékig (az már ízlés dolga, hogy föntről vagy lentről). Még csak reménység, jelentsen a szó bármit is. Borai kellemesen árazottak, talán egyedül a Grádus szaladt túl forintálisan hírnéven-minőségen egyaránt, olyan Luka Enikősen; ha csak vacsorához szeretnék egy kellemes, bársonyos vöröset, bizalommal fordulhatok hozzá, az ICZE vagy az Indigó nem hagy cserben. Persze ezek a borok sem késztetnek dühödt állásfoglalásra, még egyszer sem akartam inzultálni a vendégeimet, ők sem akartak sürgősen távozni az első korty után, és csoportszexet sem javasolt még senki két-három palack után. Tudom, olcsó poén, de aki használt autóból a használt autóba ül, értékelni fogja: Sebestyén Csabát látva úgy érzem, ha ő autószerelőként dolgozna (amitől persze egyből rettenetes rés támadna a szekszárdi borászok betonvédelmében), az autószerelést (Szerdai Intézmény UP szavával élve) nem érezném erkölcsi válságban. Csupán azért nem, mert Sebestyén Csaba bevallaná, hogy mit nem tudott megcsinálni.

Ez az Olaszrizling is ilyen. Nem a bor, még csak nem is az Olasz – persze 1230 forintért (Bortársaság, a honlapon egy kis interjú is olvasható a borásszal) hiú remény lenne valami nagyot várni. (Persze mint tudjuk, hogy egy újabb közhellyel éljek, a remény utoljára és így tovább. Tehát én szívesen elvonatkoztatok az ártól: mindig a legjobbat keresem.) Harmonikus bor. Közvetlenül a palack kinyitása után kellemetlen illat vegyül a friss, kevésbé gyümölcsös, inkább ásványos illatba, de ez a kellemetlenség hamar elillan. Vonzóan lágy halványsárga szín, visszafogott savak, az utóízben némi keserűmandulás íz. Sajnos az utóélete a szájba rövid, középtájon pedig üres. Ráadásul érezni véltem valami zavaró édességet, sőt gejlséget benne. A hátcímke szerint október végén szüretelt, teljesen beérett gyümölcsből készült acéltartályban. Az én ízlésemnek túl lágy. Korrekt, kellemes, jó italú bor, nyáron biztosan előveszem késő délutáni kvaterkázáshoz, ha addig nem találok jobbat ebben az árkategóriában.

Rosé Cuvée 2006

A Rosé Cuvée ellenben elbűvölt! Már az illatával behálózott! Nem állítom, hogy nem ittam jobb rosét, mert bizony ittam, a legújabb évjáratból kettőt is, Dúzsi Tamásét (ami persze nem nagy kunszt), meg Polgár Zoltánét (ami viszont váratlan meglepetés volt – számomra). A halvány lazacszín még nem sejtetett semmit. Ám az illat! Régóta nem éreztem azt, ami a pohárból áradt: a határozott meggyes, ribizlis illat mellett szinte látomásom volt: láttam a zúzó által szétroppantott szemeket, éreztem a frissen lecsorgó must illatát, számban az édességének és savasságának a hamóniáját. Ebben a Roséban benne van a szüret minden illata. A Kékfrankos, Kadarka és Cabernet franc fajtákból készített cuvée nagyon megközelíti azt az ideált, amit a roséról elgondoltam. De csak megközelíti. Íze kicsit egysíkú, picit talán karcos is. De szeretem, mert az illata felejthetetlen.

Már csak a címkével kellene valamit kezdeni: egy fehér meg egy narancssárga-pegamensárga feszületnél talán több is kijöhetett volna az ezen munkálkodó bérdizájner agyvelejéből.

Szeressétek Sebestyén Csabát!

A fahordó káráról

Egri Korona Borház Kékfrankos Barriqe 2002

Gyümölcsös (meggyes, cseresznyés, ribizlis), illatos, játékos, ám elegáns italnak ígéri a palack hátcímkéje ezt a bort, melynek harmóniáját a „könnyed gyümölcsösség és szelíd barrique íz együttesen adja”. De mit kapunk?

Világos, csillogó színű, könnyedén szalad a pohárban, látványra sem súlyos személyiség. Többek között ezért is szeretem az egri borokat: könnyedségük nem üresség. Ráadásul még az egyszerűbb borok is el tudják bűvölni az értő iszákost eleganciájukkal, fajtától-iskolázástól függően gyümölcsös vagy éppen fűszeres, friss illatukkal, ízükkel.

Valami hasonlót vártam ettől a bortól is. A Korona borokat amúgy csak szórványokban ismerem, legjobban talán a 2005-ös Kékfrankos Roséjukat, ami korrekt munka (fakó hagymahéj színű, kellően könnyed, gyümölcsös, finom savakkal, amiket enyhe szénsavtartalom segített); legutóbb pedig a 2005-ös Pinot noir-jukat kóstoltam, ami szintén ígéretes darab. Csigázta rendesen a várakozásomat az is, hogy az utóbbi időben sok jót olvastam-hallottam a Korona Borházról. Honlapjukon egy impozáns és ambiciózus pincészetet csalogatja a borturistáskodókat (ha jól ételmezem, a 270 hektáros szőlőbirtok mellett egy kőüzem és a hordóüzem is működik, meg persze van étterem és bormintabolt is ), ahol a modern technológia és a hagyomány, ahogy ez már nálunk lenni szokott volt, vegyül legalább olyan harmonikus valamivé, mint jelen kritikánk tárgyában a szelíd barrique és a gyümölcsösség. A címke is tükrözi ezt: ott virít rajta a klasszikus francia címkékre hajazó módon a legalábbis eklektikus ízlést tükröző „sató” rajza.

Tehát volt várakozás meg pozitív előítélet, meg minden, például egy Challenge Internatianal du Vin (sic!) aranyérem a 2003-as Selection Merlot Barrique (a pincészetnél 3500 forint). Ha könnyelműbb vagyok, még talán a szűzlányokat is berendelem a szeánszhoz (meg persze még 8-10 palackot) fokozandó a lucullusi kéjt. Persze az ár (a borászat honlapján 1050 forint, a hiperekben 1200-1300 forint) és a címkén is hangsúlyozottan megjelenő barrique felirat együttesének megfontoltságra kellett volna intenie, ám mohóságom elnyomta a minden esetben kötelező kételyt és óvatosságot.

Mert bár az AMUVA felkészült szerzője, Albert Gazda több ízben is felhívta figyelmünket bizonyos nagy pincészetekre – melyek amúgy tömegborok előállítására szakosodtak –, ahol olcsó, ám korrekt, sőt akár komoly élvezeti értékkel bíró és emígyen a mindennapokra jó szívvel ajánlható borokat készítenek, éppen ellenkező irányú tapasztalataim alapvetően gyanakvóvá tettek. Persze a nagyrédei Szőlőskert Mátra Hill márkanevű sorozatát, benne a szintén barrique kivitelűnek hirdetett Chardonnay-t, amivel kapcsolatban én közel sem osztanám teljes mértékben Albert Gazda lelkesedését, iható kompromisszumnak tartom 8-900 forintért. Hangsúlyozom: iható kompromisszumnak – már ha van ilyen. (Bár azt a hordóárak ismeretében kétlem, hogy csipsz vagy uram bocsá' aroma formáján kívül látott volna fahordót, pláne francia típusú barrique-ot.)

A címke elolvasása után tehát vártam a gyümölcsöket, az azonban csak nem akart érkezni: egyre csak a pörkölt mogyorós (nem, nem vaníliás, nem vajas!) ízek foglalták le érzékszerveimet. A savai visszafogottak, lágyak, talán túlságosan is.

Összességében persze kellemes ital, de hiányzik belőle sok minden, aminek a lehetősége – amennyire a pörkölt fa jegyein át-áttűnt – a gyümölcsben még talán benne volt. Csakhogy nagyon haloványan tűntek át ezek a jegyek. Ebben az esetben a kevesebb talán több lenne. Lehet, hogy elveszítettünk egy kellemesen üdítő kékfrankost, hogy kapjunk egy meglehetősen közepes és semmitmondó, ám olcsó barrique bort? Így biztosan kapósabb – végül is sznobok lennénk, vagy mi a fene! Ne feledjük ugyanakkor, hogy 2002-es évjáratú bor ez. Nem tudom, mikor tölthették le, de úgy tűnik, egészen jól kiállta az idő próbáját – meg szemléletesen példázza, mennyire borotvaélen táncol az, aki barrique hordók alkalmazására adja a fejét. Olyan ez, mint a francia kalapköltemények: arc is kell hozzá, hogy tudjanak érvényesülni, de egyetlen női arcról sem állítják, hogy az önmagában rút lenne.

Konklúzió: a bor az utolsó cseppig elfogyott.

Vince-napi bor- és gazdarandevú

Traktorok felvonulását, nemzethalált, John Deerek és Siemens-hernyók összecsapását meg hasonlók rémségeket vizionáltam, mikor megláttam a Mezőgazdasági Múzeum honlapján a rendezvény elnevezését. Aztán hamar kiderült, hogy a múzeum sokkal békésebb hagyományt akar teremteni (mintha nem teremne az magától is): január 19-21-én Vince napi évadnyitó rendezvényével népszerűsíti a bort (Vince, tele a pince), megünnepli a Himnusz születésnapját (tán torta is lesz sok-sok gyertyával?), meg aztán itt van ugye a Magyar Kultúra Napja is.

Lesz tehát: asszonykórus, citerazenekar, népi együttesek rokolyában, tárlatvezetés (A magyar bor Európában) szekértő muzeológusokkal, Garamvári Vencel meg Év Bortermelője, meg tudományos borkóstolás, meg családi jegy ezerötszázért, meg bor...

A családi kulturált alkoholizmusra nevelés jegyében próbáljuk ki!

Honfoglalók Paprika- und Salamilandban

Horst Hummel esete a villányival

A Welt am Sonntag szerkesztőjének, Nikolas Rechenberg blogjában fedeztem fel, hogy Andreas Ebner mellett mások is hont foglalnak Magyarországon, persze főleg a déli vidéken. A blogger egy berlini illetőségű ügyvéd, bizonyos Horst Hummel 2004-es Villányi Kékfrankosát mutatta be olvasóinak. A felfedezés érdeme azonban nem az övé, 2002 óta rendszeresen jelennek meg pozitív kritikák Hummel borairól, sőt egy éve már maga Stuart Piggot is írt egy rövid ismertetés a Pendler-Winzer tevékenységéről – többek között ugyanerről a borról is – a Frakfurter Allgemeine Sonntagszeitungban (2 euró ellenében az eredeti helyén is elolvasható, ám gazdaságosabb megnézni a cikket Hummel weboldalán – ingyen).

Elgondolkodtató, mi terelte a szerzői jogi kérdésektől a szőlőmetszés problémái felé Hummelt. Azt persze mind a Die Welt bloggere, mind Pigott hangsúlyozza: Villány történelme német történelem is egyben, hiszen a szőlőkultúra felvirágoztatása nem kis részben éppen az 1700-as évek folyamán érkező német telepesek érdeme. És hogy miért emelik ki ezt mindkét kritikus? Egyrészt hogy magyarázatot találjanak arra, miért autózik valaki rendszeresen ezer kilométert, hogy jelen legyen a borkészítés minden fontos fázisánál, másrészt hogy sajnálkozhassanak, amiért Kelet-Európa új borai még mindig csak elvétve kerülnek fel a németek házi vinotékák polcaira. Miközben Bock, Gere Attila vagy Tiffán Ede drága csúcsborai Magyarországon rendkívül keresettek – írja Piggot –, Németországban alig szerezhetők be, és persze szinte teljesen ismeretlenek is.

Horst Hummel mindenesetre tesz – talán az össze hazai bormarketinges gittegyletnél többet – a magyar bor elismertetéséért. Honlapja tanúsága szerint is lelkes apostola a magyar bornak. Minden fontosabb információt megtudhat a magyar szőlő- és bortermelésről, Villány fontosabb fajtáiról az érdeklődő – német nyelven.

1998-ban vásárolt egy 5 hektárnál alig nagyobb birtokot Villányban, amit aztán évről évre fejlesztett. Jelenleg 8 hektár területe van, amiből mintegy 5 hektárt művel. Amire Hummel a legbüszkébb, hogy a Jammertalban van 0,35 hektár kékoportója – ötven évnél is öregebb tőkékkel. (További területek: Nagyharsány Várhegy 0,7 hektár Merlot és 0,17 hektár Pinot Noir, 2000-es telepítés; Nagytótfalu Verebes-rét 6,3 hektár, amiből 2-2 hektár Kékfrankos és Cabernet Sauvignon, szintén 2000-es telepítés). A fehérborai felvásárolt szőlőből készülnek.

Az sem érdektelen, ahogy Hummel Berlinből irányítja a birtokot: mindenekelőtt sokat utazik, amint teheti, jön Villányba, hogy minden fontos munkálatnál jelen lehessen, Berlinben pedig közvetlenül próbálja értékesíteni a borait.

Mit lát Villányban egy elkötelezett német amatőr borász? Azt Pigott is kiemeli, hogy a villányi nagyoktól eltérő, egyedi stílust képvisel – ez persze nem szembenállást jelent, jó kapcsolatot ápol az ős-villányiakkal, például a Bock pince palackozza a borait. Ugyanakkor velük ellentétben nem használ barrique hordókat. Kizárólag öreg tölgyben forrnak-érnek gyümölcsös ízvilágú borai.

Bár a 2004-es Kékfrankos (Hummelnél 7,50 euró), ez az izgalmas, mozgalmas, illatában vadszeder jegyeit mutató, jól sikerült bor is elnyerte Pigott magas tetszését, a pince csúcsterméke a J.M. Cuvée (Cabernet Sauvignon, Merlot, Kékfrankos). A 2003-as (12,50 euró) évjárat szép példája annak, hogy új tölgyfa nélkül is lehet nagyszerű villányi boroknak készíteni. Lekváros illat, tömör test, ugyanakkor bársonyos, harmonikus egységben az érett tanninok és az üde savasság – áradozott a borról Pigott, aki szerint Hummelnek a fehérborokhoz is van érzéke, példaként a 2004-es száraz Traminit (7 euró) hozza fel.

Ezeket vásárolni sajnos csak németországi borkereskedésekben, illetve Hummelnél lehet. Ki jár mostanában Berlinben?

Az örökszarv, az ökörszar és a holdállás

Jelentés a lépcsőházból,
avagy hogyan fikázzuk a biodinamikus termelőket?

Ámokfutás II

A Bor és Piac szerkesztője, Tompa Imre, a lap egy múlt nyári számában (Bor és Piac 2006/6. szám, 48. oldal; Bormágia) kétségeinek ad hangot a biodinamikus borászattal kapcsolatban, „finomam fogalmazva” fikáz. „Sajnos, Joly (t.i. Nicolas Joly, Loire menti biodinamikus borász – W.Y.) előadása szerintem arról tanúskodott, hogy a biodinamikus borászkodás igenis kísértetiesen emlékeztet a mágiára. Az olyan érveléseket, amelyek a modern, verifikálható tudományosság előtti autoritásokra, például középkori botanikusokra mint hiteles tekintélyekre hivatkoznak, kételkedve fogadom. Az olyasfajta mondatok, hogy trágyával töltött szarvat őszi napéjegyenlőség idején el kell ásni, hogy a lócitrom a hűvösebb dűlőkre való trágya, mert a ló a tűzelemhez, a naperőkhöz vonzódó állat, hogy a bolygók és növények világa közt a szimpátiák állnak fönn, hogy fontos szüretkor a szőlőben domináns bolygóállás, hogy a klón romboló hatású, viszont a homeopátia remek dolog, finoman fogalmazva aggályosnak tartok. Ez bizony a mágia analógiás logikája egy posztmodern korban, amely kínosan emlékeztet a természetgyógyászat szektás, zömében ugyancsak verifikálatlan sarlatánságaira.”

Amellett, hogy Tompa Imre láthatólag szeret verifikálni, figyelmen kívül hagyja a biodinamikus gazdálkodás mögött húzódó gondolkodásmód néhány fontos elemét. Legfőképpen azt, hogy a világ jelenségeinek csupán a töredéke magyarázható meg az általunk ismert tudományos módszerekkel. Másrészt hogy nem analizálni, hanem éppen hogy egységében kell szemlélni az ember által megművelt földet és az azt körülölelő, korántsem érintetlen természetet. A középkori botanikusok számtalan megállapítása valóban nem verifikálható – hogy Tompa Imre kedvenc szavával éljek –, megfigyeléseik közül számtalan mégis működik, még ha természettudományos módszerekkel hatásuk nem is igazolható egyértelműen.

Nem vagyok szektatag, szeretem, ha valamire van racionális magyarázat. De ettől még el kell fogadnom, hogy érvényes lehet más szemlélet is; a bor amúgy is vagy igazolja Nicolas Joly elképzeléseit – ahogy a sajtóhírekből kikövetkeztetem: az ő esetében például igen –; vagy sem. Mert bár a borászatban remek eszközök vannak arra, hogy pontosan meghatározzuk a szüret ideális időpontját, az igazi borász számára azok csak segédeszközök, sokkal inkább ismeretei, tapasztalatai és az intuíciói alapján dönti el, mikor zavarja a munkásokat a szőlőbe. És ugyanez érvényes a bor életére a palackozásig, sőt azon túl is. (Én például – tapasztalat – újholdkor a világért ki nem bontanék öt borból készített bikavért, mert akkor csak is hat alapborból készítettet szabad inni, és persze soha nem egy palackot, hanem kettőt. És akkor még az alapbor-fajtákról nem is beszéltünk.)

Arról sem lenne szabad megfeledkeznie a nagy tudású kritikusunknak, a hazai borszakírás harmadik – hogy egy kis fogalomzavart használjak: – doyenjének (a második mindenképpen Mészáros Jó Tannin Gabriella; de vajon ki lehet az első?), hogy a biodinamikus termelők, köztük Nicolas Joly, a saját bőrüket viszik a vásárra: vagy lesz jó termése, vagy sem (a hozzájuk hasonlított természetgyógyászok meg nem, de a felelősség nem egyedül az övék – ez azonban már messze vezetne). A bor minőségét pedig megítéli majd a fogyasztó; meg persze a borkritikus, merthogy az a dolga.

Ráadásul Tompa Imre gondolatmenetének egy lehetséges következtetését, a borászatban alkalmazott (alkalmazható) verifikált módszerek piedesztálra emelését „finoman fogalmazva aggályosnak tartom”. Ugyanis ezek a módszerek (fajélesztő kultúrák alkalmazása, kémiai beavatkozással savcsökkentés, mesterséges tannin bevitele, barrique hordók használata helyett csipszezés – hogy csak a legegyszerűbbeket említsem) számomra éppen hogy nem teszik vonzóvá a palackba került nedűt. El kell ismerni: a bor kereskedelmi termék. Nem is volt más soha. Ugyanakkor értéke függ a termelőbe vetett bizalomtól. (És máris visszatértem egyik vesszőparipámhoz: a bor nem globális termék.) Könnyen belátható: képtelenség, hogy termelők sokaságánál az időjárás, a talajviszonyok (trágyázás), a vegetációs időszakban felhasznált kemikáliák évről évre ne befolyásolják a termék minőségét. Ha egy termelő mindezektől a tényezőktől függetlenül hozza bora standard minőségét, legalábbis felmerül bennem a gyanú: a palackban nem bor van, hanem csak valami ahhoz hasonló, bár kétségtelenül szőlő nevű növényből, alapvetően erjesztéssel készített, meghatározott sav-, extrakt-, alkohol- és cukortartalmú ital (ne feledkezzünk meg a jó szulfitról sem). A biodinamikus szőlőtermesztés és borkészítés ezzel szemben a hitelesség lehetőségét adja.

Sokat elárul a biodinamikus felfogás fontosságáról, hogy Tokaj-Hegyalján már többen is alkalmazzák (ahogy hallottam, a Füleky Pincészetben és Wille-Baumkauf Márta gazdaságában – utóbbi Németországban is ismert, legalábbis Markus Del Monego, a teuton szép ember, szép író és MW honlapján a hónap bora rovatában kétszer is említi), de több hegyaljai bormágus legalábbis kacérkodik azzal a gondolattal, hogy a módszer bizonyos elemeit felhasználja.

És az vajon eszébe jutott-e jeles verifikátor borítészünknek, hogy a borkóstolás mennyire verifikált módszereket követő tevékenység? Vagy helyettesítsük magunkat egy kóstolórobottal? Japánban már azt is megalkották...

Gyorsmustra kétszer 5 órában

Egri Borszalon 2006 (december 29-30., Hotel Eger-Park)

Autóval Budapesttől bő másfél óra, és már élvezhettük is a 6. alkalommal megrendezett Egri Borszalonon kiállított borokat: 2500 forint belépti díj leszurkolása ellenében a János napi borszentelés után végigkóstolhattuk az egri borászok éppen piacra került vagy az előtt álló produktumait - a szakma és az érdeklődő nagyközönség egyaránt. A szakma is számon tartja az eseményt: ha itt-ott illetlen módon belefüleltem egy-egy beszélgetésbe, gyakran hallhattam derítési problémákról, borkősav elleni küzdelemről, savakról, alkoholról, tejsavasról stb. (A rendezvényt egyébként - akárcsak annyi mást a magyar borászat legújabb kori történetében - Gál Tibornak köszönhetjük.)

A Borszalonban ki-ki összeválogathatta azokat az fontosabb egri alkotásokat, melyekkel az év folyamán esetleg elmélyültebben is meg kíván ismerkedni.

A mustra kemény megpróbáltatás az érdeklődőnek, de megéri. Tanulsága mindenekelőtt az, hogy a borvidékben óriási lehetőségek rejlenek: egyrészt a csúcsborászatok (St. Andrea, Thummerer, Vincze stb.) mellett az eddig a másodvonalba tartozó borászok is egyre megbízhatóbban képesek elkészíteni a borvidékre jellemző, ám mégis egyedi, meseszép boraikat, sőt emellett arra is marad energiájuk, hogy megmutassák saját egyéniségüket, a borvidékről kialakult elképzeléseiket is a borok beltartalmában és a palackok küllemében egyaránt. Egyre ízlésesebb, informatívabb és karakteresebb címkékkel jelennek meg a borok (Juhász Testvérek Pincészete, Simon Pincészet, Varsányi Pincészet stb.). Lőrincz György iskolát teremtett?

A Borszalonnak otthont adó Hotel Eger-Park, melynek belső terei leginkább egy feléből-harmadából felújított kórházra emlékeztettek, talán nem a legmegfelelőbb környezet egy ilyen rendezvénynek, de a konferenciaterme tágas, szellős volt, a célnak megfelelt. Azt azonban elképzelni nem tudom, milyen megfontolások késztették a rendezőket arra az idotizmusra, hogy mindkét napon délután négyre tegyék a nyitás időpontját. A vidékről érkezőket ez valószínűleg kellemetlenül érintette. Az meg minden látogatót, hogy a második napon nélkülözni volt kénytelen Demeter Csaba, a lázadó borász borait, helyettük egy nyomtatott papírral kellett beérniük: mivel a rendezvény első napját követő éjszaka ellopták az összes Demeter-bort, nem áll módjukban a kiállításon részt venni. (Azért arra ügyelhettek volna, hogy a papírt frissiben újra kinyomtassák erre az alkalomra is...)

Az alábbiakban felsorolom a megkóstolt borokat - némelyikhez megjegyzést is fűztem. A mennyiség miatt csak rövid benyomások rögzítésére volt idő, a tévedés jogát itt hangsúlyozottan fenntartom.

Érdekes fehérek

Balga Család Pincészete Chardonnay 2004

Don Simon Pinot Blanc 2004 (nekem kicsit túl sok volt a fa, de a bor ezzel együtt is nagyon szép)

Egri Borvár (Tóth Ferenc Szőlő- és Borgazdasága) Tramini 1999 (Klasszikus iskolázás - klasszikus jegyek. A friss, gyümölcsös ízeket keresők messze kerüljék, nem is lesz divatbor, de nekem tetszett)

Gál Lajos Szó-lá-ti Olaszrizling 2005 (Az egyik legszebb egri olasz. 8 hónapot töltött tölgyfa hordóban, mielőtt palackba került. Bár ízléses, sőt érdekes a címkéje, a játékossága nem illik a bor komolyságához. A helyszínen 1900 forintot kértek palackjáért, ennyiért is jó vétel)

Juhász Testvérek Pincészete Olaszrizling 2003

Kőkút Borház (Hagymási József) Chardonnay Barrique 2004

Monarchia Szürkebarát 2006 (hordóminta)

Siket Tamás Debrői Hárslevelű 2005 (késői szüretelésű bor, különlegesség)

St. Andrea Napbor 2005 (hozza ugyanazt, mint az előző évjáratok, első blickre nem sok különbséget találtam, hozza, amit kell, kellemes, itatja magát, annyira fás, amennyire kell, de nem sok izgalmat tartogat. Divatos.)

Thummerer Pincészet Egri Királyleányka 2006

Felejthető fehérek

Daróci Nagy Szőlőbirtok és Borászat Rizlingszilváni 2005 (fáradt, csúcsán rég túljutott)

Daróci Nagy Szőlőbirtok és Borászat Sauvignon Blanc 2005 (tölgyfában érlelt)

Don Simon Fehér Házasítás 2005 (karcos, dohos, élesztős)

Gál Lajos Eszter bora 2005 (olaszrizling-muskotály cuvée, a muskotály mindent lenyom)

Gál Tibor Pinot Blanc 2005

Hangácsi és Fia Pincészet és Szőlőbirtok Evelin Cuvée 2004 (illatos, de gejl)

Hauser Kis-Tóth (Magister) Pince Sauvignon Blanc 2005 (csatornaszagú)

Kőporos Borászat Leányka-Zengő Cuvée 2005

Monarchia Grüner Veltliner 2005 (rettenetes műanyag szagot árasztott)

Varsányi Pice Elisabeth Újbor 2006

Vincze Béla Tramini 2005 (a pincészet alapbora, de ettől még durva az átható műanyag szag és íz)

Izgalmas rosék

Ostoros Pincészet Rosé 2006 (a merlot 70, a Pinot noir 30 százalék; a két fajtát együtt erjesztették)

Varsányi Pincészet Rosé 2006 (kékfrankos-merlot házasítás, ropogós, üde, ízbomba)

Kerülendő rosék

Hauser Kis-Tóth (Magister) Pince Magister Rosé 2005 (csatornabűz)

Juhász Testvérek Pincészete Paptag Rosé 2006 (merlot, Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc és kékfrankos; maradékcukra zavaró, nehézkessé teszi, bizonytalan ízvilágú)

Kőkút Borház (Hagymási József) Rosé 2005 (Pinot noir és merlot házasítása; széteső, elöregedett, egykor szebb napokat is láthatott)

Ígéretes vörösek

St. Andrea Pinot noir 2005 (enyhe szénsavassága engem zavar, még nyers, sok a fa, de még sokat változhat, finomulhat)

FVM Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete, Eger Vinum Novum 2006 (cuvée a törzskönyvezés előtt álló fajtákból, kellemes illatú, de íze nyers, és kissé kaotikus is az ízvilága; kuriózum volta miatt érdemes megkóstolni; címkéje ötletes, egyedi)

Monarchia Noir 2003 (80 százaléka kékfrankos, és csak 20 százaléka a Pinot noir; de a cseles névválasztás jó vevőcsalogató)

Sike Tamás Cabernet Sauvignon 2003 (36 hónap fahordóban, nemrég töltötték le, jellegzetes CS)

Gál Tibor Pincészet Bartók Cuvée (Bartók Béla születésének 125. évfordulójára készítették; ellentmondásos, de érdekes, megér egy újabb próbát)

Don Simon Bikavér 2003 (koncentrált, testes bor, harmonikus illat- és ízvilág, nagy bor; a finomkodó címke ellentmond a palack beltartalmának)

Vincze Béla Pinot noir 2002 (pinot-nak kicsit talán sűrű, ám szép bor, inkább robusztus, mint elegáns)

Gál Lajos Szó-lá-ti Vörös 2005 (szép, színe és illata is friss, könnyed, kicsit talán üres; címkéje a Szó-lá-ti Olaszrizling párja kékben, de ehhez a borhoz illik a bohókás külső)

FVM Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete, Eger Bikavér 2003 (sűrű, tartalmas anyag, nehéz ital)

Korona Borház Pinot noir 2005 (ígéretes, még bármi lehet belőle, technológiailag hibátlan, nem fajsúlyos, inkább elegáns)

Egri Borvár (Tóth Ferenc Szőlő- és Borgazdasága) Bikavér 2003 (ebben az évjáratban Egerben is sok jó bor született

Monarchia Bikavér 2003 (gyönyörű sötét szín, illat- és ízorgia, hatalmas potenciál; talán a legszebb bikavér a Borszalonon; élvezet volt kortyolni, és 150 km autóút ide vagy oda, bizony kétszer is kértem belőle)

Vincze Béla Merlot 2003 (talán az egyetlen bor V. B.-tól, amit feltétlenül lehetett szeretni)

Kőkút Borház (Hagymási József) Bikavér 2003 (a csúcstól messze van, de hibátlan, karakteres és kellemesen telt)

St. Andrea Cabernet Franc 2004 (korrekt, első blickre kicsit jellegtelen, de még bármi lehet belőle)

Juhász Testvérek Pincészete Bikavér 2002 (tömör, gyümölcsös, mediterrán jelleget is mutató, nagyon jó ár-érték arányú bor)

Thummerer Vilmos Vili Papa Cuvée 2003 (karakteres, nagy bor, hatalmas potenciállal, 15 ezer palackot töltöttek le belőle)

Problémás vörösek

Egri Borvár (Tóth Ferenc Szőlő- és Borgazdasága) Merlot 2002 (fáradt bor, túl a csúcson)

Egri Borvár (Tóth Ferenc Szőlő- és Borgazdasága) Várvédő (szétesett)

FVM Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete, Eger Bikavér 2000 (fáradt, már kevéssé élvezhető)

Gál Tibor Pincészet Pinot noir 2005 (természetellenesen erős benne a pörkölt kávé illata, ráadásul markánsan különválik a bor egyéb illatjegyeitől)

Vincze Béla Cabernet Sauvignon 2002 (erőteljes gumi íz)

Vincze Béla Vincze Cuvée 2002 (nyers, mintha éretlen szőlőt ízlelgetnénk, és közben még a magokat is szétroppantanánk a fogunkkal)