A Vinitaly-tavasz 17 illanata

(avagy Stirlitz már a spájzban?) Kedves barátom - sőt több -, Csega, aki egyébiránt a borkereskedelem kellemesebb végén dolgozik, azaz a beszerzéssel foglalkozik, ellátogatott a Vinitalyra. Dolgozni ment, nem szórakozni (tudom, szar munka, de valakinek ezt is csinálni kell). Illat és ízkavalkád 17 pontban (illanatban) és megfelelően hosszú mondatokban. 1. illanat: a majd ezer kilométeres aszfaltcsík-húzás első pihenője labanc testvéreink Packsatteljének Kékes feletti magasságában az A2-en. Útkotró gépek csepegő dízeltankjainak kesernyés bűze olvad össze a hókupacok csurgó levei által felázott évtizedes fenyőtű-komposzt rothadó szagával, meghintve tobozok édes-retcinás gyantájával. 42/100csg 2. illanat: esti villám bevásárlás a lokális ultra-hiper madaras-tecsós polcsorai között. Balról a frissen tört Parmiggano Reggiano tömbjeiből lágyan előhullámzó sós tengerillat, jobbról az esti halpolc nemzetek és kikötők feletti, utánozhatatlan, könnyed öklendezést kiváltó sóhaja támad, megkoronázásaképpen szemből kínai gumicipők és olcsó mosóporok lehelete áll utunkba. 61/100csg 3. illanat: reggeli lift, angolszász álcájú, elegáns ind úriember (borbeszerző!) aggódó tekintete az esőcseppek és márkás zakója előre nem egyeztetett találkozóját illetően. Az olcsó, mű-mósuszbázisú parfüm és a halálfélelem reszkető verejtékszagának kívülállóként bájosnak tetsző kompozíciója. 50/100csg 4. illanat: kigyúrt felsőtestem pórusai nyálas-sósan verejtékeznek, midőn a kiállítás háromkilós katalógusa alatt zsibbadva rogyok le a szicíliai Principe di CORLEONE standján (ne feledjük: a név már önmagában kötelezően előjeles!). Három vendéglátóm összesen és együttesen hatvanszavas angoljával hamarosan átveszi az izzadást és fejvakarást a szakmai alapinformációk taglalása során, amin a déli forróság ellenére is kellemesen gyümölcsös borok enyhítenek valamit. Jobb, mint a levágott, véres lófej! 72/100csg 5. illanat: szippantás a Vezúv fenyegető és egyben nagyon is derűs árnyékából. Az autochton-király Mastroberardino standján kész lelki zug megnyugodni a bigott abc-fogyasztóknak (anything, but cabernet/chardonnay!). Olyan fajtákat kóstolhatunk itt, mint a fehér Fiano de Avellino, Falanghina, a Greco di Tufo vagy a vörös Aglianico. Mind gyönyörű egyéniség, vérprofi pincemunka, a precíz történetíró idősb Pliniust is dalra fakasztó ős-eredeti fűszeresség, kovaköves vulkáni hamu savanyú-kénes lehelete, szinte még tapintani lehet a kétezer évvel ezelőtt támrendszerként szolgáló hárs- és ki tudja még miféle fák borzongatóan-ismeretlen nyomait. A 2000-es Radici cserzővarga délutáni verejtékes kézfejillata még a legádázabb ítészeket is a padlóhoz szögelte: öt olasz borszaklap egyesített ítélete alapján Itália harmadik legjobb bora lett! (Próbálnánk csak meg kies hazánk 5 bor-szaklapját közös nevezőre hozni! Lenne itt Armageddon meg hét szűk marketingbüdzsé hamarosan!) 88/100csg 6. illanat: egy bájosan esetlen fogadás meghívottjaként tiszteletlenség lenne pellengérre állítanivilágvégére telepített hotelünknek a helyi pugliai specialitásokat kardélre hányó, valószínűleg ugyanott (l. világvége) pallérozódott szakácsát és kreatúráit – hacsak (mint esetünkben) a vétlen és gyanútlan turista nemcsak esti jókedvével, hanem életével is játszik, miközben farkasszemet (rendben, a párhuzam itt megbotolt kicsit, mert lupus őnagysága mind a négy szemfogát megnyalja egy ilyen látványra) néz a fél-langyos (nem elírás, nem félangolos!) birkagerincből a csont mentén bizonytalanul előszivárgó s lassan helyre tócsává összeálló vérpatakocskával. E helyütt is ünnepélyesen felesküszöm az olasz alkotmányra, Sophia Loren dekoltázsára vagy Brillat-Savarin bármely idézetére, hogy szeretem a jóízű féligsülteket, de ez a vágóhídi öblítővíz árnyalatú – és szagú – lé még az én világlátott gyomromnak is határesetnek minősült. A tíz perccel később érkező kihűlt és Fény utcai piaci napzártájára emlékeztető, szottyadt, párolt vegyeszöldség már csak hab a tortán. Ha nem lett volna 13 helyi pince 26 bora bátor kísérőnek, bizisten gondban lettem volna. A Negroamarók, Primitivók, Verdeca Biancók, D’Alessanók, Fianók és Malvasia nerák ősi tüze, déliesen buja fűszerillata, a vörösök ánizsos-csokoládés teltsége azonban jó doktorként hatott erősen felindult gyomromra és a vacsorát követő álmomra is. 66/100csg 7. illanat: életbuborékok Stafano Gavával, a Villa Sandi legényke korú borászával. A borongós, monoton eső ellenére nyárias lett a reflekorfűtötte, levegőtlen stand, ahogyan proseccók és spumanték sorakoztak deresen asztalunkon. A Valdobbiadene-Conegliano tengely mentén termelt szőlőkből űrkorszaki megoldások és high-tech eszközök segítségével születik a csoda. Stafanóból ömlik a lelkesedés és a szakmai tudás, magabiztos és fölényes, mint egy pick up a kerékpáros sávban. Vékonyderekú Frizzantével készítjük elő magunkat a megmérettetésekre. Az Il Fresco brut éles és hűs szénsavérzetével, ropogós almasavával kellemkedik. A hosszú-csengésű Rosatót Pinot Noir és Pinot Blanc mustjának együtterjesztésével készítik, és mennyeien pinot-s, málnás-licsis, a vége felé parmen almás. A Prosecco di Valdobbiadene DOC már nagylányosan sokat tud a világról, rétegzett kompozíció, széles és simogató. Az elegáns Cuvée Prosecco DOC kirobbanó erejével, leterítő bátorságával úgy ül szánk minden szegletében, mintha haza sem akarna menni. Stefano szerint csak a „legkedvesebb” szőlőkből lehet ezt a minőséget hozni. A Rosso Sandi édesveres, Marzemino, Merlot és Refosco mustjai erjesztésekor megcsípett szénsavjával ékes, bár nekem mindene túlzó, harsány és akaratos. A Moscato white és Moscato yellow (így mondta Stafano!) alapú páduai Dolce Sandi sokszínűbb, mint Asti-béli társai, elegánsabb és kevésbé pacsulis is – mégsem fogom érte dühödten feltépni a Szaratov ajtaját rendszeresen. Az újszülöttek kedvéért: Valdobbiadene testvérvárosa: Mór! Szesztestvérség helyett mondd: Pezsgőbarátság! 90/100csg 8. illanat: Elena Walch – avagy egy érett asszony mosolya (szemelvények). Alto Adige-ről eddig is sok mindent tudtunk, különösen lánykori nevét, Süd-Tirolt és mennyei hegyeit kedveltük, viszont szabadságszerető népének tetteit, elszakítottságának keserű valóját a párhuzamokra éles szemű, háborúk utáni politikusnemzedékek itthon igyekeztek a nagypapa kopott perzsaszőnyege alá sepregetni. Aztán csak állunk a piemont-toszkán meccs lelátóján elvadult bor-huligánok randalírozásának csatazajában, amikor a páholyban egy törékeny alkatú, ébenhajú, csontos arcélű hölgy – címszereplőnk – Pinot Bianco Selezione 2006 borára invitál. És a világ örvénylése egy pillanatra megtorpan, gleccserszéli rétek vágott füveinek illatával telítődik a lég, pásztorkunyhók mellett kapaszkodó göcsörtös almafák termésének egészséges-savas leve omlik el a nyelvünkön. A követő Chardonnay/Cardellino kiegyensúlyozott nőiességével bódít, mindenből van benne pici, nem túloz, nem akarnok. Mint az igazi Nő, mint az igazi Bor! 93/100csg 9. illanat: egy hosszas e-mailezésre kívántam pontot tenni a piemont-i Gianni Gagliardo cég standján. Mint rég látott, eltévelyedett testvért üdvözölnek, különösen a beszédes nevű Giovanna Innocenti lelkesedése kedves. A borok vérprofik, kivetnivaló találni kukacos lélekre vall. De Testvéreim: tessék végignézni az arculattervezés-design-marketingkoncepció-stílus eme zseniálisan egyszerű, letisztult, milliméterpontosan kidekázott és egyedi kompozícióját, a tradíció és modernizmus mérnöki balanszát. Olyan érzés, mint selymes szellemi zuhanyt venni egy nyóckerületi éjjelnappali abc italválasztékának savanyú arculat-verejtékszaga után. Megváltás! 89/100csg 10. illanat: Siro Pacenti – akire várni kell. A toszkán megastandon, Brunellók százai közt botorkálva nem egyszerű meglelni Gianfrancót. A sztárborász apró és teljesen jellegtelen standocskáján vagy akkora az emberkupac, mint mozgó konyhán az éhes honvéd, vagy néhány kiürült palacktól eltekintve olyan üresen kong, mint hiltonkisasszony az emelt érettségin. No egyszer egy ilyen utóbbi pillanatban kapaszkodtam bele a laza struktúrájú polcrendszerbe, esküdve keményen, hogy amíg Sirót nem látom, egy életem egy halálom, én itten cövek. Egy negyed óra alatt nagyobb információs forgalmat bonyolítottam, mint google a „sex” szóra, mindenki rajtam akarta leverni a mester hiányát. Végre megjött a felmentő elősereg – megérdemli, hogy megemlítsük a nevét: Elisabeth Kalmund-Jusczyk, egy bájos, tapasztalt kereskedőasszony – és további negyed órát ő állta a lelki nyomást a pult körül angolul, németül és olaszul hadakozva a borkultúra féljózan élharcosaival. Egyszerre azonban ott állt a legenda, nem teketóriázott, nem siránkozott, nem sajnálkozott, csak töltött kérges kézzel, derűsen, mint akinek ez volt a dolga, és ez is leszend. A ’05-ös Rosso di Montalcino már benne a legszebb férfikorában, érett, tüzes és vad. A ’03-as Brunello még morajlik belülről, rázkódik az erőtől, akár Sly a Rocky I-ben. Még két év palackban, és kész lesz. Erre kontrázott rá a ’02-es Brunello a maga higgadt délutáni tengersimaságával, megpihent derűjével. Befejezett mű, nem úgy mint Pacenti mester angol tőszavakkal elkezdett, olaszos fél-fordulatokkal cifrázott és hitem szerint a toszkán macskakasztrálók harci kiáltásaival hirtelen a semmibe visszatérő mondatai. 94/100csg 11. illanat: Egy legenda szerint a Vinitalyn egy napot mindig esik. De olyant, hogy a Vinitaly minden napján, egyfolytában essen, még a legelszántabb szittya borbeszerzők sem éltek meg. Azt is tudtuk, hogy a napfényes Itália kék egét egész tekintélyes arányban szürkítik füstfüggő nikotinisták hadai. Namármost a sportcsarnok méretű kiállítóterek árusai és látogatói rendre az építmények közötti szűk, fedett átjárókban, váll-vállhoz-tapadva-szorulva-préselődve mérgezik saját és szomszédjuk istenáldotta ős-egészségét. Az olcsó bagó szemétdomb-szaga keveredik ilyenkor a parfümös cigarillók karcsú eleganciájával, a half corona-k selymes fakéreg-illatával, a rumos-aromás pipadohány borzongató kihívásával, az erős hajszesz émelyítő hullámaival, a kissé ázott gyapjúzakók birkaszagával és az egésznapos kóstolgatás izzadságbűzével. Két választásunk van: vagy élő harci ékként próbálunk áttörni „tökön-paszulyon” a masszív füst- és emberfalanxon, vagy peckes léptekkel tocsogunk a langy esőben önelégült szájszeglettel, mint akinek a tuti tippje épp most vert rá egy kört a nyúlra a helyi agárderbin. 51/100csg 12. illanat: A csizmasarok meleg lehelete. – Apulia (Puglia) is kitett magáért, egy huszonkettes keretkóstolón háromnegyed óra alatt (ne tessenek számolni, az átlag 2 perc/bor!) kergettek végig, mint felgerjedt pásztor kedves gidáját az akol körül. A fehérek jellegtelenkék, sovánkák, megerőszakoltak voltak. No de a veresek oszt kárpótoltak: lángolóan tüzes, meggymagos Negroamarók, kedves Malvasia nerák, selymes Nero di Troiák, harapható illatú, alvadtvér-barnás Primitivók, mintha másvilágból idepottyant nevű Sussumaniellók, persze divatos, IGT-álarcú, világfajta-bázisú egyenküvék is meglepően jó arányérzékkel iskolázva, ráadásnak néhány Montepulciano – bár a toszkán elegancia nagyon elkelt volna. Vigyázó tekintetünket Párizs mellett vessük rendszeresebben errefelé is, az árak itt még nem verdesik csengőmagyarságú űrturistánk nemes bokáját a Szujúz állófogadásán (ha egyáltalán „álló”-fogadásról nem botorság beszélnünk ily éteri magasságokban). 81/100csg 13. illanat: Őszinte leszek: szeretem a másfél mázsás, afro-amerikai, göndörfürtű, étcsoki-barna hölgyeket, amikor flitteres ruhában, a fényárban csillogó színpadon, cin-dob-bőgő-zongora kíséret támogatásával ős-erejű bluesokat, kiegyensúlyozott sztenderdeket énekelnek. Annál rémisztőbb azonban, ha egy hasonló adottságokkal bíró tünemény gumikalocsniban, kitérdelt mackóban, műszálas „disznóölő” otthonkában, a kétméteres nyél végén ernyedten terpeszkedő mopszszal mímeli bortól duzzadt hólyagjukat békésen ürítő férfivendégek lába között a félrehordott húgyban eltapicskolt lábnyomok eltüntetését. A prosztatabántalmaktól dülledt tekintetek és az émelyítő töménységű urin utolérhetetlen kavargását az sem enyhítette volna, ha szegényke teljes tüdőből rázendít Brubeck Take Five-jára – nem is tette, igen bölcsen. 34/100csg 14. illanat: Lombard borvágta. Igen színes tájékon vezettek kézenfogva vendéglátóink egy virtuális villámlátogatás keretében. Betekintettünk egy Pinot Blanc, Pinot Noir, Chardonnay alapú Franciacorta DOCG kissé élesztős, túlzott szénsavú és harapós lelkébe, leránthattuk a lelplet a Lugana szőlőfajta titkáról, miszerint is ez a Trebbiano lokális beceneve, bora könnyed, üvegszerű, és haloványan gyümölcsös. A csodás Bergamo egy fiatalos, lendületes, szedres illatú Cabernet Sauvignon/Merlot házasítással lepett meg Valcalepioból, a dél-nyugat-lombard Oltrepo Bonarda pedig egy vörös habzóbor minimum 85% Croatina szőlőből, de ettől még nem lopódzott közelebb a lelkemhez. A San Colombano DOC alapját a Croatina, a Barbera és az ősi sárkánymeséket idéző nevű Uva Rara fajták képezik, kadarkára hajazó kökényes-fűszerkertes illattal. Lambrusco Grasparossa Mantovano DOC bora a névadó fajta mellett még Ancellotta és a Fortana leveit is tartalmazta, jó „poloskás-rókás”, telt és kerek illattal. A Garda Classico DOC borának báját a Gropello-Marzemino-Barbera-Sangiovese quatro szép, dél-franciásan gömbölyded kompozíciója adja. Záróakkordként egy helyben Chiavennascának becézett Nebbiolo csendült fel, portóis-likőrös feldolgozásban zengve poharunkban – és ma már sajnos csak emlékeinkben. 84/100csg 15. illanat: szombat délután 5 óra – önmagában nem rossz előjel. A világ egyik legjelentősebb borászati kiállításán azonban lehangoló az enyhén dülöngélő huszonévesek művidám harsányságából pálló azonosíthatatlan szeszszagból, üzletembernek álcázott, vizenyős tekintetű, katalógusára támaszkodó és poharát görcsösen markoló light alkeszek fél-okoskodásából, agyonpúderezett, aranypapucsban billegő, megcsúszott-rúzsú, másodvirágzású imágók éles kacajából, vörösbor-pecsétes mellényben fájós lábukon topogó, öt-kifejezéses bor-világnyelven mélyszakmai információit velünk megosztó pincérek rekedtes hangjából összeálló forgatag. Standra se be, se ki, gyakorlatilag az egész kiállítás egyetlen mozdulatlan (mély) torok, amelyen 30-40 ezer borból álló cuvée csurog-bugyborékol alá a feneketlen semmibe. 55/100csg 16. illanat: A történelemmel közhelyesen-flegmán együtt élő veronaiak számára mi sem természetesebb, hogy a szebb napokat, Goethét, Mozartot és I. Sándor cárt is látott Giusti palotában adjanak éjszakai fogadást szűk elit körünknek. A legendás veronai kert éjjeli megvilágításánál csobogtak a kutak, illatoztak a cédrusok, bólogattak a pálmák a telihold tavaszi remegésében. Patakokban folyik a prosecco, mámorosan kóválygunk a óvó félhomályban. Főfogásként a XV.-sz.-i lovagterem reneszánsz zenekarának életörömtől duzzadó hangjaira ütemesen szeletelik a felvonuló séfek a méteres, egybesütött halakat, szarvast, őzet… „ vadat, s mi jó falat”, bár itt nem nagyon ördög belül senki sem, talán mi irigy kisördögök, ha a honi országimázsos-bormarketinges bohóctréfáinkra emlékezünk folyvást. 93/100csg 17. illanat: A veronai Szt Zénó ezeréves katedrálisában, gyűrött, virágvasárnapi olajágat szorongatva, az idős püspök időtlen nevető tekintetében keresve nyugalmat, osztályozgatunk, méricskélünk az illatokban: egy rész levendulalabdacsos műprém nagymamakabát, egy rész avas padlóviaszk, egy rész tegnapi tömjén, egy rész nyirkos kriptaillat, sekrestyeszekrényből egy csipet, a bejáratnál kuporgó félroma koldusasszony gyermekének hugyszagából egy motívum és persze a Adidge folyó friss tavaszi szellő által felkapott gleccservíz illata. Ó szent sokszínűség! csega (A pontozás az élményeim 100-as skálán való virtuális megjelenítése, az objektív világgal való bármilyen hasonlóság a véletlen műve, ha mégis bármi áthallást észrevesz, akkor kérdezze kezelőorvosát. A jogvédelem miatt mellébiggyesztettem szerény monogramomat, lemásolva kedvenc zsebkendőmről.)